|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 14 találat | lapozás: 1-14 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Vécsey Károly 1995. július 29.Vécsei Károly több folytatásban közölte adatgazdag írását. A 4. folytatásban két táblázatot közöl, az egyik az erdélyi román, a másik az erdélyi magyar anyanyelvűek lélekszámát mutatta be 1910-ben és 1992-ben, megyénként, szerepeltetve a két időszak közötti változás százalékát. A magyar anyanyelvűek száma 1910-ben 1 662 834 volt, 1992-ben 1 619 735 fő, Kovászna, Maros, Hargita és Brassó megyében mutatkozik növekedés, a többi megyében csökkent a magyarok lélekszáma. A román anyanyelvűek száma ugyanezen időszak alatt Erdélyben megkétszereződött /1910: 2 823 494, 1992: 5 814 425/, ezen belül Brassóban négyszeresére nőtt a lélekszámuk. Kolozs megyében 1910-ben 230 662 román élt, 1992-ben 582 831. Maros megye 1910-ben magyar többségű volt /189 618 magyar és 151 327 román/, 1992-ben már román többségű /255 597 román és 331 160 magyar/. /Vécsei Károly: Az erdélyi román és magyar lakosság tényleges és természetes szaporulatának dinamikája az elmúlt századok során. /4./. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 29-30./1995. augusztus 5.Vécsei Károly a népszámlálási adatok alapján bemutatta Erdély etnikai viszonyainak alakulását. 1910 és 1992 között az Erdélyben élő románok lélekszáma megduplázódott /2 823 494-ről 5 815 425 főre, ez 206 %-os növekedés/, miközben Románia lakossága 1930 és 1992 között 62,6 %-kal nőtt. Erdélyben a román és magyar lakosság közötti szaporulat terén mindössze 0,5-1 ezrelékkel magasabb a románoké, tehát Erdély román lakosságának növekedése a Kárpátokon túli régióból való bevándorlás, betelepítés eredménye. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 5-6./1995. augusztus 5.Vécsey Károly a népszámlálási adatok alapján bemutatta Erdély etnikai viszonyainak alakulását. 1910 és 1992 között az Erdélyben élő románok lélekszáma megduplázódott /2 823 494-ről 5 815 425 főre, ez 206 %-os növekedés/, miközben Románia lakossága 1930 és 1992 között 62,6 %-kal nőtt. Erdélyben a román és magyar lakosság közötti szaporulat terén mindössze 0,5-1 ezrelékkel magasabb a románoké, tehát Erdély román lakosságának növekedése a Kárpátokon túli régióból való bevándorlás, betelepítés eredménye. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 5-6./1997. november 22.Vécsei Károly részletesen ismertette a román történettudomány nagy alakjának, Alexandru Philippide /1859-1933/ iasi-i egyetemi tanár élete fő művét /A románok eredete/. Első kötete 1923-ban, a második 1927-ben jelent meg Iasi-ban. Philippide alapos ismerője a német, francia, angol, magyar, szlovén és görög nyelven megjelent, a román nép őstörténetével foglalkozó szakirodalomnak. A román nép őstörténetének egyetlen tanúja a nyelv, amely a Balkán félszigeten, Illyriában, Skopjétől és Szófiától északnyugatra alakulhatott ki. A balkáni ősromán nyelvben nagyszámúak az albánnal megegyező szavak. Vécsei részletesen ismerteti Philippide munkáját, de megemlíti az utóbbi két évtizedben megjelent munkákat is. /Vécsei Károly: Egy elfeledett nagy mű. Alexandru Philippide: A románok eredete. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 22-23./2002. október 2.Birtók József, a csíkszeredai Státus Kiadó igazgatója visszaemlékezett: 1995-ben született meg a kiadó gondolata. A Szemtanú könyvek sorozatának első kötete Ferencz Imre szerkesztésében jelent meg Történetek a fogságból címmel: hatvan székely hadifogoly emlékeit tartalmazza. Két évvel később jelent meg Kristó Tibor szerkesztésében a Kuláksors c. antológia. A sorozat harmadik darabja Szabó Katalin Visszajátszás c. kötete, amelyben Csíkszereda régi épületeinek kapcsán bontja ki a város történetét. Kapcsolódik ehhez a következő, a Megyecsinálók c. munka, amely az 1968-as megyésítés körüli "cirkusszal" foglalkozik. Legújabb sorozatuk a Státus-Tanulmányok. Az első kötete: Vécsei Károly Magyarok és nem-magyarok Romániában. Demográfiai, statisztikai, szociológiai tanulmányokat tartalmaz. Halála előtt egy hónappal sikerült átnyújtani a kötetet az idős marosvásárhelyi akadémiai kutatónak. A kötet szerkesztője Vincze Gábor szegedi történész. A Csíksomlyói Ferences Kolostor Kincse című sorozat első könyve sikerkönyv volt, P. Gegő Eleknek a Moldvai Magyar Telepekről 1821-ben az MTA megrendelésére írt munkájának reprintje. Muckenhaupt Erzsébet, a Csíki Székely Múzeum dokumentációs könyvtárának vezetője, Erdély egyik legnagyobb régikönyvszakértője elvállalta e sorozat szerkesztését. A második kötet eredetijét 1537-ben nyomtatták Velencében latinul és magyarul. A reprintjét adták ki. A sorozat harmadik kötete Kájoni János nagy munkája, az Organum Missale. Kiadványaik között szerepel Gyergyószentmiklós monográfiája, a Szatmár megyei Csanálos monográfiája, Garda Dezső Székely közbirtokosság c. monográfiája és a román-magyar műszaki szótár is. 1989 után Beke György első erdélyi kötete náluk jelent meg, Gyulafehérvár árnyékában címmel. /Daczó Dénes: A betűk súlyával helyzetünkről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 2./2005. július 22.Birtók József, a csíkszeredai Státus Könyvkiadó igazgatója újságolta: eljutottak a századik könyvig. A Státus tíz évvel ezelőtt Ferencz Imre Gyalogszekér című verseskönyvével indult. Birtók József 1980-ban kezdett dolgozni a Hargita szerkesztőségében. 1983 augusztusában a Mikes honismereti kerékpártúra vezetőjeként nacionalista bűnökkel gyanúsították, ezért egy vállalathoz helyeztek át, esztergályosnak. Itt dolgozott 1990-ig, azután a Romániai Magyar Szó munkatársa lett. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi karán szerzett diplomát. Azért választotta a vallásszociológiát, mert meggyőződése, hogy szükség van a hit és a társadalom összefüggéseit értő (szak)emberekre. Bitrók 1995 őszén megvált a Romániai Magyar Szótól és a Szövetség, az RMDSZ folyóirata főszerkesztője lett, majd az 1996-os választások után megvált a laptól. 1997–98-ban a Pro Democratia Egyesületnél dolgozott. 1999-ben döntött úgy, hogy megpróbál megélni a könyvkiadásból. Addig a Státus Kiadó tulajdonképpen egy számítógépet jelentett az íróasztalán. 1999-ben megvették az első nyomdagépet és elkészült 11 saját kiadványuk. Közte olyanok, mint a nagysikerű Kuláksors, Vincze Gábor: Illúziók és csalódások, Garda Dezső: Főnépek, lófők, gyalogkatonák Csíkban és Gyergyóban vagy a Gegő Elek-reprint a Moldvai magyarokról. Bérmunkában, másoknak is készítettek kiadványokat Kolozsvárról, Brassóból, Szegedről, Budapestről, Bécsből, Stockholmból és Németországból. A kiadó lassan csíkszeredai értelmiségi műhely lett. Ebbe a műhelybe beletartozik a szegedi Vincze Gábor, a szatmári Bura László, a Linzben élő Vencser László, a csíki-bécsi-budapesti jezsuita András Imre, a már budapesti Beke György vagy Kalmár János, a kolozsvári András Szilárd által vezetett matematikus-csoport, továbbá Garda Dezső képviselő. A kiadó célja az igényesen és tudományos megalapozással megírt művek megjelentetése. Első sorozatuk 1997-ben indult, éppen a Hargita Népe segítségével. A Történetek a fogságból című gyűjtemény indította a Szemtanú könyvek című sorozatukat. Itt jelent meg a Kuláksors is. Boros Ernő faluról falura bejárta Szatmár településeit, s dokumentarista igényességgel 700 oldalban rögzítette a svábok emlékezéseit a „málenkij robot”-ra Volt minekünk jó életünk, van most nekünk jaj címmel. Buzás László könyve, A szekuritáté karmai között című emlékezése iránt egy év alatt nem csökkent az érdeklődés. Fontos szerepet kapnak kiadványaik között a reprintek. A csíksomlyói ferences kolostor kincsei című sorozatuk létrejöttében a legtöbbet Muckenhaupt Erzsébetnek köszönhetik. Gregorius Coelius Pannonius magyarázatai Szent Ágoston regulájához latinul és magyarul 1537-ben jelentek meg Velencében. A XIX. században egy példányt ismertek a világon, a XX. században azt hitték, elveszett. Reprint kiadását a világ minden részéről keresik. Restitutio sorozatukban vannak reprintek (pl. Veszely–Imets–Kovács: Utazás Moldva–Oláhhonban – 1868), de feldolgozások is (pl. Erdélyi Iskola – laptörténet, antológia, repertórium). A Státus-tanulmányok sorozat első kötete Vécsey Károly Magyarok és nem-magyarok Romániában című tanulmánykötete volt. Demográfiai, statisztikai, szociológiai tanulmányokat tartalmaz. Halála előtt egy hónappal tudták átnyújtani a kötetet az idős marosvásárhelyi akadémiai kutatónak. Hamarosan minden könyvüknek elkészítik a digitális változatát is. Szegedi munkatársuk, Vincze Gábor történész kétévente egy-egy új forráskiadással jelentkezik. A Státus Kiadó eddigi száz könyvéből mindössze 12 készült magyarországi támogatással (is). /Ferencz Imre: A Státus száz könyve. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 22./2006. június 27.A Házsongárd Alapítvány, melynek Gergelyné Tőkés Erzsébet az igazgatója, a legrégebbi magyar vonatkozású sírköveket menti meg a híres kolozsvári műemléktemetőben. 2003-ban a Hungaria Nostra Alapítvány támogatta a Házsongárd Alapítványt a határon túli magyar műemlékek megmentésében. Az adományból sikerült 12 síremléket helyreállítani. Gergelyné Tőkés Erzsébet a híres kolozsvári Házsongárdi temető síremlékeinek restaurálásáról tartott előadást május 30-án Budapesten, a Magyar Nemzeti Galéria előadótermében. A földbe süppedt XVII–XVIII. századi tumbák közül öt darabot felszínre hoztak, elvégezték kőrestaurálásukat. Az iktári Bethlen kripta kertjében megkezdték a kőtár kialakítását. A többéves munka, melyet nagylelkű amerikai pártfogóik segítségével ez évben befejeztek, több mint restaurálás. Amikor egyre fogyó magyar közösségünk emlékeit mentjük, a mai nemzedék történelmi tudatát, nemzeti önbecsülését is erősítjük – hangoztatta Gergelyné Tőkés Erzsébet. A Hungaria Nostra Alapítványt dr. Vécsey Eszter művészettörténész alapította 1991-ben a magyar műemlékvédelem céljainak támogatására. Vécsey Eszter, Vécsey Károly aradi vértanú leszármazottja, Los Angeles-i lakását eladva hozta létre nemes célú Alapítványát. A Házsongárd Alapítványt 1999-ben hozták létre. Az alapítvány célkitűzése magánszemélyek adományait, alapítványok támogatását felhasználva, évente néhány síremlék helyreállítása, mások folyamatos gondozása. A kuratórium 11 tagja között található dr. Sipos Gábor elnök, főlevéltáros, dr. Gaal György ügyvezető elnök, várostörténész, Kovács Sándor titkár, unitárius teológiai tanár, valamint igazgatói tisztségben Gergelyné Tőkés Erzsébet. A több mint négyszáz éves Házsongárdi temetőben a magyar történelem és művelődéstörténet híres személyiségei nyugszanak. /Frigyesy Ágnes: Nemzeti kincsünk, a Házsongárdi temető. Gergelyné Tőkés Erzsébet előadása Budapesten. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 27./2007. október 6.Szobordöntések sötét évtizedei után sok-sok próbálkozás után áll a Szabadság-szobor Aradon. Kompromisszumok árán, de áll. Nem a régi helyén, de szimbólumnak itt is megteszi. Akkor is, ha a román Diadalív néz vele szembe. Kezdete lehet a román- magyar megbékélésnek. Tizenhárom hős tábornokra s az 1848–49-es magyar szabadságharc sok száz, sok ezer neves és névtelen katonájára emlékezünk. Egyikük sem készült mártírnak. Kiss Ernő – milliomos földesúr; Vécsey Károly – gazdag főúr; Leiningen-Westerburg Károly – elszegényedett német arisztokrata; Damjanich János – hivatásos katona; Nagysándor József – republikánus demokrata; Schweidel József – 30 évi hű szolgálatáért másfél évvel azelőtt osztrák nemességet kapott; Török Ignác – mérnök; Lázár Vilmos – ezredes; Dessewffy Arisztid – előkelő nemesi család sarja; Lahner György – iparszervezési tehetség; Pöltenberg Ernő – osztrák felső középosztály tagja; Knezich Károly – horvát határőrivadék; Aulich Lajos – pozsonyi fogadós fia. 1849. október 6-án végezték ki valamennyiüket. Aradon 1849 augusztusa és 1850 februárja között további hét magyar honvéd tábornok, törzstiszt és közlegény vesztette életét: Ormai Auffenberg Norbert ezredes, Kossuth szárnysegédje, a honvéd vadászezredek parancsnoka, Nagy Bálint honvédtiszt és testvéröccse, Nagy Ákos közhonvéd, Zombory Imre tüzértiszt, Kazinczy Lajos honvéd ezredes (Kazinczy Ferenc fia), Lenkey János honvéd tábornok, várparancsnok és Hauch Lajos honvéd alezredes, Bem hadsegédje. Haynau először több száz tisztet akart kivégeztetni, mindenkit, aki a császári-királyi hadseregből került a honvédségbe. Feljegyzéseiben, leveleiben nem leplezte bosszúvágyát: „Én vagyok az az ember, aki rendet fog teremteni. Nyugodt lelkiismerettel lövetek agyon százakat is, mert szilárd meggyőződésem, ez az egyetlen mód intő példát szolgáltatni minden jövendő forradalomnak. Egy évszázadig nem lesz több forradalom Magyarországon, ezt, ha kell, a fejemmel szavatolom... ” A kegyetlen bosszú nem tudta kiölni a szabadságvágyat a magyarságból, a Habsburgok, Sztálin, Rákosi, Kádár mind levitézlettek, Trianon is csak földrajzilag tudta szétszaggatni, lelkiekben nem a nemzetet. /Borbély László: Október 6. – gyász és remény napja. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 6./2009. március 3.Szabédi öngyilkosságának /1959. április 18./ híre már másnap elterjedt, a nyugati rádiók is bemondták. Felháborodást keltett, mert mindenki tudta, hogy összefüggésben van a Bolyai Tudományegyetem erőszakos beolvasztásával. A pártvezetés a szokásos módszerrel Szabédi hitelességét lejártó eszközöket terjesztettek. Az egyik szerint nyelvészeti munkájának elutasítása a szakemberek részéről váltotta ki tettét, de azt is kimutatták, hogy családjában történt már öngyilkosság. Nyilvános gyűlésen kellett elítélni Szabédi „meggondolatlan, pártellenes cselekedetét”. Marosvásárhelyen Szabó Lajosnak kellett elítélnie Szabédit, aki közismerten jó barátja volt. Neki a Színművészeti Főiskola igazgatójaként kellett vállalnia ezt méltatlan feladatot. Tragikus veszteségnek minősítette, nem fűzött hozzá politikai magyarázatot. Erre megszólalt egyik előadó az asztalnál, szemére vetette és köntörfalazásnak minősítette, hogy Szabó Lajos nem foglal nyíltan állást Szabédival és életművének hibáival szemben. Inkább senki nem mondott semmit, kitért a válasz elől. Katona Szabó István készülő emlékiratában felidézte, hogy Balogh Edgár előtt szóba hozta Szabédi öngyilkosságát. Balogh Edgár elmondta, hogy találkozott Szabédival néhány nappal halála előtt, nagyon rossz hangulatban volt s azt mondta neki: „Neked könnyű, mert gyermekeid vannak! Sajnos, nem értettem elszólását, nem sejtettem, mire készül, pedig talán meg tudtam volna győzni. Mert semmi oka nem volt – magyarázta Edgár – a dolgok jól alakulnak. Megmarad a két egyetem önállósága, már fel is terjesztettük a legfelső vezetéshez. Szegény Laci nem hitt a jövőben, nem bízott eléggé a pártban.” Katona Szabó István nem látta értelmét vitatkozni vele, hiszen ő minden pártdöntésnek kereste a jó oldalát. Újvári Ferenc jelen volt Szabédi temetésén, melyet civilruhás szekusok egész csapata tartott szemmel. Katona Szabónak eszébe jutott, amit Szabédi mondott, a Luka-ügy után: „úgy érzem, mintha egy mozdony közeledne felénk, hogy elsöpörjön kíméletlenül.” Luka László megbélyegzése után törölték a szervezeti szabályzatból, hogy a Vasgárda tagjai nem lehetnek a Román Munkáspárt tagjai, ezután ezrével léptek be volt vasgárdista fiatalok. Fokozatosan Ceausescu kezébe került a párt középvezetésének irányítása. Mogyorós Sándor pártvezető kijelentette, hogy a Bolyai Tudományegyetem létesítése a magyar reakciónak és nacionalista erőknek tett engedmény volt. Április végén, amikor kiderült, hogy végleg megszületett az új egyetem Babes–Bolyai elnevezéssel, még egy tanár öngyilkos lett. Molnár Miklós, a közgazdasági karról. Május elején újabb megdöbbentő öngyilkosság történt, a Bolyai Egyetem beolvasztása miatti tiltakozásul, Csendes Zoltán prorektor, aki kezdettől részt vett az „egyesítési” tárgyalásokon, feleségével együtt lett öngyilkos. Ő már tisztában lehetett azzal, hogy valójában miről van szó, mert ekkor már kiderült, hogy minden szakon, kivéve a magyar nyelv és irodalom tanszéket, a magyarnyelvű oktatás egyharmadára csökkent. Sőt a jog és közgazdasági karon csak román nyelvű oktatás maradt. Szó sem volt két egyenrangú, önálló egyetem működéséről. Ezt nem akarta vállalni Csendes Zoltán prorektor, ez ellen tiltakozott Szabédi módjára. Közben külön bizottság vizsgálta a magyar irodalomtörténeti szakon előadó tanárok jegyzeteit. A bizottság tagjai a Központi Titkárságban működő „az együtt élő nemzetiségek problémáival foglakozó bizottság” két küldötte, Vécsey Károly és Blénesi Ernő élesen bírálta Szigeti József és Jancsó Elemér „nacionalista”, értékmentő munkásságát. Tanulmányuk az Igaz Szóban jelent meg májusban. Vécsey minden kormányt és irányzatot hűségesen kiszolgált az államosítástól az összevonásokig. Blénesi Ernő az Előrénél lett főszerkesztő-helyettes. Csendes Zoltán a statisztika professzora, prorektor, országosan elismert szakember volt a maga területén. Kiváló tehetség volt. (Részlet Katona Szabó István A nagy hazugságok kora (1948–1968) című készülő önéletrajzi kötetéből) /Ötven éve történt. A kolozsvári önálló magyar egyetem felszámolása. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 3./2011. október 7.Nem alkuszunk! – Eredményes magyar összefogás a magyar ügyértOrszágos központi rendezvényként kezelte az október 6-i marosvásárhelyi megemlékezést az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt, hiszen az aradi és a székely vértanúk előtti tiszteletadás mellett a magyar orvosképzés elsorvasztása ellen is szükség volt és van az összefogásra. A három romániai magyar politikai alakulat által, a postaréti vesztőhelynél megtartott rendezvény a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatát ért törvényellenességekkel szembeni tiltakozás jegyében zajlott. Mint ismeretes, az egyetemi szenátusban kétharmados többséggel rendelkező román pedagógusok a magyarság számára az eddiginél is kevesebb mozgásteret biztosító chartát szavaztak meg. A több hónapja tartó, széleskörű tiltakozás eredményre vezetett: a tanügyminisztérium csütörtökön átiratban szólította fel az egyetem szenátusát, hogy maradéktalanul érvényesítse a multikulturális jelleget a felsőoktatási intézmény chartájában. Az október 6-i rendezvény szónokainak központi gondolata ebből kifolyólag a romániai magyar oktatást érintő diszkrimatív intézkedések voltak. Beszédet mondott többek között Tőkés László EMNT-elnök Csegzi Sándor RMDSZ-es alpolgármester, Lokodi Edit Emőke, a Maros megyei tanács elnöke, Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul, Portik Vilmos, az EMNT Marosszéki Szervezetének elnökségi tagja, Kelemen Ferenc, a Maros megyei MPP elnöke. „Nem engedhetünk a ’48-ból, az ’56-ból, a ’89-ből. A tiltakozás helyes és méltó, hogy ilyenformán vállaljuk elődeink hőstetteit, és ekképpen folytatjuk szabadságharcukat. A vértanúk életükkel fizettek a szabadságért, és a magyar nyelvű oktatásért is, ezért nem hagyhatjuk, hogy a továbbélő nacionálkommunizmus érvényesüljön. Miközben Marosvásárhelyen, a Fekete Március városában Guşă- és Păunescu-szoborral hadakozunk, addig Sopron megelőzött, és szobrot állított Sütő Andrásnak. Mi most Sütő András kivert szemével nézzük a világot, de megmaradt szemével is éberen figyelnünk kell, és nyilvánvalóvá tenni: nem alkuszunk, békés küzdelmünket tovább folytatjuk. Marius Paşcan prefektus szerint provokáció a mai tiltakozás, de üzenem neki: a gyülekezési jog, a szólásszabadság érvényesítése csak diktatúrában számít provokációnak. Inkább a törvény félreértelmezése és a jogaink csorbítása számít provokációnak. Nem mi, hanem ők provokálnak. Mérsékelt és óvatos köszönetet mondok a tanügyminiszternek, hogy elrendelte az orvosi egyetem chartájának a helyreállítását, de ez nem természetszerűen, önmagától történt meg, és az időpont sem véletlen. A magyar összefogás meghozta első gyümölcsét”– fogalmazott az EMNT elnöke, az Európai Parlament alelnöke, Tőkés László. Hozzátette, a betegek nyelvi jogainak érvényesülése is sérül a magyar orvosképzés elsorvasztásával, és annak ellenére, hogy 2003. január 29-étől törvény tiltja a betegek hátrányos megkülönböztetését és az ország hivatalos nyelve ismeretének hiányában kötelező a beteggel anyanyelvén beszélni, ez még mindig nem valósul meg maradéktalanul. „Ez a régió csak akkor lesz sikeres, ha összefogunk. Kezetfogunk az RMDSZ-szel és az MPP-vel, mert mindenki a mi nemzetünk része. Harcoljatok a fiatalokért, az egyházatokért, az iskolátokért, ne féljetek tőlük”– szólt az egybegyűltekhez Tőkés László, majd a 1500 szál szekfűt helyeztek el a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem kerítésén; fehéret a magyar nyelvű oktatásért, sárgát a román nyelvű oktatásért, vöröset pedig a 13 aradi – Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Láhner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly – és a 3 székely – Török János, Gálffy Mihály, Horváth Károlyra – vértanú kiontott véréért. erdon.ro 2015. augusztus 4.Megrongálták Petőfi Sándor emlékművét ÚjszentesenA Temesvárral szomszédos Újszentes központi parkjában ismeretlenek a hét végén megrongálták Petőfi Sándor emlékművét. A református templom előtti emlékoszlopról lefeszítették a költő arcát idéző, vélhetően műkő domborművet, amely a földre esve darabokra tört. Szűcs András Ottó helyi református lelkipásztor olyan képeket is közölt közösségi oldalán, amelyeken látszik, hogy a templom előtti tér világítótesteit is összetörték, a templom egyik magasan levő, keskeny ablaknyílásába pedig beszorult egy, vélhetően nagy erővel nekirúgott focilabda. Szekernyés János temesvári helytörténész elmondta, hogy az utóbbi időben gyakorivá váltak a temesvári szobor- és emlékműrongálások. Pár hónapja kétszer is eltüntették a temesvári Ady Endre- emléktábla feliratát, s a májusban felavatott Károly Róbert-szobor feliratát is pótolni kellett. Hozzátette, hogy ezeket a feliratokat már nem bronzból, hanem műanyagból készítik, és galvanizálással érik el, hogy fémes hatásuk legyen. Megjegyezte, hogy a színesfémtolvajok a román műemlékeket sem kímélik. A közelmúltban három román személyiség mellszobra tűnt el Temesvár belvárosából. Szekernyés János felidézte, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején császári uralom alatt maradt Temesvárt hónapokon át ostromolták a honvéd seregek. Az ostromba Bem József tábornok csapatai is bekapcsolódtak. Petőfi Sándort a ma Temesvárhoz tartozó Szabadfaluban emelte őrnagyi rangra a tábornok. Az újszentesi emlékmű annak állít emléket, hogy a Vécsey Károly seregébe tartozó honvédek felismerték és megéljenezték a Bem tábornok oldalán hozzájuk látogató Petőfit. Újszentest 42 évvel később alapították szentesi telepesek. A település az elmúlt két évtizedben összeolvadt Temesvárral. Népújság (Marosvásárhely) 2015. október 6.Az aradi tizenhármak: út és emlékezetOktóber 6-án, az aradi vértanúk emléknapján érdemes kicsit áttekinteni a szabadságharc bukásához vezető utat, a vértanúk kultuszának eredetét és fejlődését – ebben volt segítségünkre Hermann Róbert és Medgyesy-Schmikli Norbert, a Károli Gáspár és a Pázmány Péter egyetemek történészei. Az osztrák–magyar háború 1848. szeptemberi kitörésekor a magyar hadseregben komoly tapasztalattal csak azok az alakulatok rendelkeztek, amelyek a császári és királyi hadseregből kerültek át – szögezte le rögtön Hermann Róbert hadtörténész. A Károli Gáspár Református Egyetem történettudományi intézetének vezetője szerint tehát az ellenség eleve nemcsak számbeli, hanem minőségi fölényben is volt a csapatainkkal szemben. Ennek nyilvánvaló oka, hogy az önálló magyar haderő, a honvédség szervezése csak 1848 májusában kezdődött meg, a tömeghadsereg létrehozása pedig 1848. szeptember–október folyamán. – Ez azt jelenti, hogy a magyar hadsereg alakulatainak kétharmada fiatalabb volt egyévesnél. Ami pedig a felszerelést illeti, miután az országnak 1848 előtt nem volt hadiipara (ipara is alig), a fegyverzetet kezdetben a hazai császári raktárakból, illetve külföldi szállításokból fedezték. Ezek a lehetőségek azonban 1848 őszétől jelentősen beszűkültek, illetve megszűntek. Így maradt a hazai gyártás, amit sikerült ugyan megszervezni, de ez nem változtatott azon, hogy a honvédsereg mindvégig komoly fegyverzeti és felszerelési hiányokkal küzdött – magyarázta a hadtörténész. Hermann Róbert azonban figyelmeztetett: a körülmények ellenére számos alakulat kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Az 1848 május–júniusában felállított első tíz honvédzászlóalj közül figyelemre méltó például a szegedi 3. és a kassai 9. (az úgynevezett vörössipkás) zászlóalj, a tüzérségünkről pedig sokat elárul, hogy az osztrák és az orosz fél is azt hitte: a magyaroknak francia tüzéreik vannak. A katonák és tisztjeik motivációja eltérő volt. Az első tizenkét honvédzászlóalj, az 1848. augusztus–szeptember folyamán szervezett önkéntes mozgó nemzetőrzászlóaljak, a további önkéntes és szabadcsapatok esetében az önkéntesség elkötelezettséget feltételez. Ugyanez mondható el az intézetvezető szerint az 1848 őszén, illetve 1849 nyarán hazaszökő, külföldön állomásozó huszáralakulatok tagjairól is. Ám az 1848 őszétől „kötelezően” kiállított honvédalakulatokról ezt nem állíthatjuk ilyen határozottan. – A tisztikar körében is sokfélék voltak a motivációk. A tényleges és nyugalmazott császári tisztek részint nemzeti elkötelezettségből, részint egzisztenciális okokból jelentkeztek nagy számban a honvédseregbe, ahová eggyel magasabb rangban vették át őket. Ugyanakkor azok, akik nem azonosultak az üggyel, 1848 őszétől több ütemben elhagyták a honvédsereget. Az első ilyen válság 1848 októberében zajlott le, amikor V. Ferdinánd király törvénytelennek minősítette a magyar országgyűlés tevékenységét. A következő hullám az október 30-i kudarcba fulladt schwechati csata után következett be, ezt követte az V. Ferdinánd lemondását, majd a főváros elfoglalását, végül pedig a függetlenség és a trónfosztás kimondását követő válság – részletezte Hermann Róbert. A hadtörténész hozzátette: – Úgy tűnik ugyanakkor, hogy a hadi események, azaz az önvédelmi harc kilátásainak változásai sokkal komolyabb hatással jártak, mint egyes politikai jellegű sorsfordulók. Jellemző, hogy a trónfosztást követően alig egy tucat magasabb beosztású tiszt vonult vissza, s általában ki sem léptek a honvédseregből, hanem betegszabadságra mentek, vagy békealkalmazást kértek. A Károli intézetvezetője a sorsfordító orosz beavatkozásról fontosnak tartotta kiemelni, hogy – ellentétben a ma is dívó közvélekedéssel – nem a függetlenség és a trónfosztás kimondása okozta, hanem a tavaszi hadjárat magyar sikerei miatt került rá sor. – Az osztrák fővezérség már 1849. március végén egyre többször utalt erre a lehetőségre, mint amellyel megoldható a „magyar kérdés”, a hivatalos osztrák segítségkérés pedig másfél héttel korábban elment Szentpétervárra, mint ahogy a függetlenség és a trónfosztás kimondásának híre megérkezett Bécsbe – mutatott rá a szakértő. Miklós cár hadba szállásával az összeomlás elkerülhetetlenné vált. A hadtörténész rámutatott: maga az orosz haderő önmagában vagy harminc-negyvenezer fővel volt nagyobb, mint a honvédsereg, s akkor a két fél közötti minőségi különbségekről még nem is beszéltünk. A békekötésre ráadásul az osztrák fél 1848 októbere utáni teljes elutasító magatartása miatt már nem volt esély – Bécs elszánta magát a független Magyarország felszámolására. – A megtorlás az osztrák kormányzat kezdeti elképzelései szerint elsősorban a magyar politikusokat sújtotta volna; az Országos Honvédelmi Bizottmány és a Szemere-kormány tagjait, a megyékbe és kerületekbe kiküldött kormánybiztosokat, a parlamenti képviselőket. Az, hogy a legsúlyosabb ítélet ne őket, hanem a honvédsereg azon tisztjeit érje, akik a császári-királyi hadsereg aktív vagy nyugalmazott tisztikarából kerültek át a honvédsereg felső katonai vezetésébe, alapvetően az új uralkodó, I. Ferenc József döntése volt. Az ok egyszerű: nem elsősorban a politikusoknak, hanem ezeknek a katonáknak köszönhető az a haderő, amely 1849 tavaszán a határokig kergette az osztrák sereget. Ezt a szégyent nem lehetett megbocsátani és megtorlás nélkül hagyni – magyarázta Hermann Róbert. A történésztől azt is megtudtuk, hogy a megtorlás már 1849 januárjában megkezdődött, amikor Budán kivégeztek egy Witalis Söll nevű honvéd őrnagyot, a tiroli vadászcsapat parancsnokát. 1849 márciusában az olasz önkéntesekből álló Frangepán-csapat főhadnagyát, Giovanni Baldini vasúti főmérnököt lőtték agyon azért, mert a császári hadsereg olasz nemzetiségű katonáit rávette az átállásra. S a sor hosszan folytatható 1849. október 20-ig. Akkor Pesten Mieczyslaw Woroniecki és Peter Giron honvéd alezredesek, illetve Karol d’Abancourt de Franqueville honvéd százados került a hóhér kezére. Az ő kivégzésük legfontosabb oka az volt, hogy így demonstrálják a világnak: a magyar szabadságharcban a „külföldi söpredék” is komoly, meghatározó szerepet játszott. – Ami pedig Aradot illeti, azt egyértelműen szimbólumnak szánták. Ez volt ugyanis az egyetlen olyan komoly erődítmény, amit a honvédsereg 1848–1849 folyamán elfoglalt a császári-királyi haderőtől. S az erőd bevételének fő felelőse, Vécsey Károly vezérőrnagy nem véletlenül volt utolsó a kivégzettek sorában, hiszen az ő vétkét tartották a legsúlyosabbnak – fejtette ki Hermann Róbert. Végül a tizenhárom vértanúról szólva a Károli tanára közölte: – Az utókor hajlamos őket mind-mind hibátlan jellemű és katonai teljesítményű személyiségnek tekinteni. És valóban voltak közöttük egészen zseniális katonák, mint a Kossuth által semper victrixnek (örökké győztes) nevezett Damjanich János, a tavaszi hadjárat második felében a főváros előterében a császári-királyi fősereget hetekre lekötő Aulich Lajos. Voltak közöttük olyanok, akik mindig megbízhatóan teljesítettek, mint Vécsey Károly, aki elfoglalta Aradot, s majdnem elfoglalta Temesvárt is; Lahner György, a honvédsereg fegyverzeti és lőszerellátásának megszervezője és irányítója; a Komárom erődjét 1849 telén és tavaszán megőrző Török Ignác; a legreménytelenebb körülmények közepette is tejes erőbedobással harcoló Dessewffy Arisztid, Leiningen-Westerburg Károly és Poeltenberg Ernő – sorolta a hadtörténész. De Hermann Róbert azt is megjegyezte, néhányukról kiderült, hogy kitűnő ezred-, dandár- vagy hadosztályparancsnokok, ám egy hadtest élén, önálló vezénylőként már nem állják meg a helyüket. Ilyen volt Knezic Károly, Nagysándor József, Kiss Ernő. A kivégzettek között volt továbbá Schweidel József, aki betegsége miatt 1848. december vége után nem teljesített fegyveres szolgálatot, illetve Lázár Vilmos, aki félig-meddig véletlenül került be az aradi perbe, hiszen a IX–X. hadtest egyes maradványai az ő vezényletével tették le a fegyvert; de korábban hadosztály-parancsnokinál magasabb beosztásban nem szolgált, abban viszont kiválóan helytállt. Az aradiak emlékezetéről Medgyesy-Schmikli Norbert, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára beszélt lapunknak. – A golyó által kivégzett Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Schweidel József; továbbá a kötél általi halállal elköltözött Poeltenberg Ernő lovag, Török Ignác, Lahner György, Knezic Károly, Nagysándor József, gróf Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, valamint Vécsey Károly gróf haláluk pillanatában a magyar szabadságharc mártírjaivá váltak. Tiszteletük első megnyilvánulásaként az aradiak aznap este a vesztőhelyen, a vár tövében és a Maros partján gyertyát gyújtottak, és közösen imádkoztak a kivégzettekért, s két napra gyászba borult a város, bezártak a boltok is – idézte fel az eseményeket a Pázmány tanára. A történész szavaiból kiderült, hogy az elnyomás éveiben nyilvános megemlékezésre nem volt mód, még a tábornokok nevét sem szabadott kiejteni az utcán. A szájhagyomány útján terjedő történetek, az aradi tizenháromnak tulajdonított fohászok és utolsó szavaik révén viszont emlékük nem halványult el. Liszt Ferenc nekik ajánlotta „Funérailles – octobre 1849” című megrendítő zongoraművét. Népdalokat is költöttek az áldozatokról. Ezek közül a „Jaj, de búsan süt az őszi nap sugara…” kezdetű, 56 sorból álló költemény ismertségét tekintve is kitűnik a sorból. Figyelemre méltó az is, hogy az 1850-es évektől megjelentek a Batthyány Lajos vonásait idéző Szent István-ábrázolások, 1860 után pedig néhol az idős Széchenyi István arca köszönt vissza az államalapítót mintázó alkotásokról. Az első aradi „emlékmű” Barabás Péterhez, egy későbbi országgyűlési képviselő, Barabás Béla édesapjához kötődik, akinek önéletírása szerint: „Volt az apám udvarában egy kiszáradt eperfa. Éppen 13 főága volt. Ez a kiszáradt eperfa volt az első emlék, amellyel az aradi vár mellett elterülő zsigmondházi mezőn a vértanuk kivégeztetési helye megjelöltetett.” Az eperfa ágaira írták fel a kivégzettek nevét, és mellé egy keresztet is állítottak. A fa helyén 1871-ben az Aradi Honvédegylet emlékkövet helyezett el, majd 1881-ben obeliszket állítottak ott fel. A legméltóbb emlékmű a város központjában álló Szabadság-szobor 1890-ből – ez Huszár Adolf és Zala György (a budapesti Hősök tere egyik szobrásza) munkája. Trianon után ezt a román állam elbontatta, s csak 2004-ben került vissza a helyére. Thorma János Aradi vértanúk – Október hatodika című gyönyörű festménye (1893–1896) mindmáig egyik ikonja lett a megemlékezéseknek. Az aradi vértanúk tisztelete a századfordulón már nem ütközött komolyabb akadályokba – tudtuk meg Medgyesy S. Norberttől. – Október 6. központi helyet foglalt el a közgondolkodásban, olyannyira, hogy 1956-ban a forradalom 16 pontja közül az egyik nemzeti gyásznappá és tanítási szünetté nyilvánítását követelte – mutatott rá Medgyesy S. Norbert. Elmondta például, hogy Aradon valójában nem tizenhárom, hanem tizenhat honvédtiszt lelte halálát. A kivégzettek között volt még Ormay Norbert ezredes, Kossuth szárnysegédje, Kazinczy Lajos ezredes (Kazinczy Ferenc legidősebb fia), valamint Lenkey János tábornok is. Említésre méltó továbbá, hogy Batthyány Lajos miniszterelnököt annak ellenére ítélték halálra és végezték ki ugyancsak október 6-án Pesten, hogy 1848 nyarától kezdve mindvégig a békés megoldás lehetőségét kereste a bécsi udvarral, amíg 1849. január 8-án Pesten el nem fogták az osztrákok. Nagy Áron mno.hu / Magyar Nemzet Erdély.ma 2015. október 6.Az aradi vértanúk emléknapja1849. október 6-án érte el tetőpontját az 1848–1849-es szabadságharc megtorlása. Aradon ezen a napon végeztek ki tizenhárom honvédtisztet, ugyanakkor Pesten gróf Batthyány Lajost, az első felelős miniszterelnököt. A nemzeti gyásznapon a vértanúkra emlékezik a magyarság. Volt, ahol már vasárnap vagy tegnap tartottak megemlékezést. Aradon 1849. szeptember 26-án tizenhárom tábornokot és egy ezredest (Lázár Vilmost, aki szintén önálló seregtestet irányított) ítéltek halálra felségsértés és lázadás miatt. Haynau ezt szeptember 30-án hagyta jóvá, de Gáspár András, Ferenc József egykori lovaglómesterének büntetését az utolsó pillanatban börtönre változtatták. Az ítéletet október 6-án hajtották végre, akkor végezték ki a 13 főtisztet: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt. A golyó általi halálra „kegyelmezett” Kisst, Schweidelt, Dessewffyt és Lázárt a vár északi sáncában hajnalban lőtték agyon, a többi elítéltet ezt követően a vártól délre sebtében összetákolt bitófákra akasztották fel. Elrettentésül a holttesteket estig az akasztófán hagyták, de ezzel éppen az ellenkező hatást érték el, mert a kivégzés helye valóságos búcsújáróhellyé vált. Aradon 1850 februárjáig még három honvédtisztet végeztek ki, Ormai Norbert honvéd ezredest, Kazinczy Lajos honvéd ezredest (Kazinczy Ferenc fiát) és Ludwig Hauk alezredest, Bem tábornok hadsegédét. Lenkey János honvéd vezérőrnagyot azért nem végezték ki, mert a fogságban megtébolyodott, és a várbörtönben meghalt. A szabadságharc utáni megtorlások során hozzávetőleg 500 halálos ítéletet hoztak, és mintegy 110-et hajtottak végre. Az emigránsokat „in effigie” végezték ki, azaz nevüket az akasztófára szögelték. A bosszúhullám csak 1850 júliusától mérséklődött, amikor az európai felháborodás miatt a bécsi udvar nyugdíjazta a hatáskörét túllépő Haynaut. A magyar kormány 2001. november 24-én nemzeti gyásznappá nyilvánította október 6-át. Az aradi tizenhármak állhatatossága és emberi ereje példamutató kell hogy legyen a felvidéki magyarságnak ahhoz, hogy választ tudjon adni a kihívásokra – jelentette ki Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke vasárnap Révkomáromban a városi művelődési központban rendezett megemlékezésen. A pártelnök óriási emberi teljesítménynek nevezte a szabadságharc legfőbb katonai vezetőinek azon döntését, hogy – bár lehetőségük lett volna rá – mégsem menekültek el, vállalták a halált, így alacsonyabb rangú katonák egész sorának az életét mentették meg azzal, hogy a hatalom nem rajtuk hajtotta végre tervezett retorzióit. Mindegyikük férfiasan helytállt, mindegyikük óriási emberi erőről tett tanúbizonyságot – jelentette ki. A politikus kihívásként említette a felvidéki magyar oktatásügyet kedvezőtlenül érintő mai folyamatokat. Hangsúlyozta: a felvidéki magyarság jövője a kultúrájában és az oktatásban fogalmazódik meg, s a közösségnek ezért össze kell fognia iskolái érdekében, és az aradi vértanúk emberi erejét és állhatatosságát felmutatva nemet kell mondania iskolái bezárására. Vértanúink cselekedetei, becsületességük, emberi tartásuk a mai kor embere számára is zsinórmértékül szolgál – mondta Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára tegnap a budapesti Március 15. téren a Hátrahagyottak emlékezete című szabadtéri kiállítás megnyitóján. Hozzátette: a forradalom és szabadságharc véráztatta csataterein és ütközeteiben a halál árnyékában egy új szabadságért küzdeni akaró és azért harcolni képes nemzet született. Kijelentette, meg kell emlékezni az aradi vértanúk hozzátartozóiról is, hisz ők a feldolgozhatatlan veszteségüket követően céltudatosan továbbvitték az 1848–49-es szabadságharc legfőbb mozgatórugóját: a magyar szabadság mellett tett hitet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. október 6.ARADI VÉRTANÚK – FELVONTÁK, MAJD FÉLÁRBÓCRA ENGEDTÉK A NEMZETI LOBOGÓT A PARLAMENT ELŐTTKatonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták a nemzeti lobogót az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján, az aradi vértanúk emléknapján péntek reggel a Parlament előtti Kossuth téren. A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon marad a nemzeti gyásznapon. A megemlékezésen ott volt Áder János köztársasági elnök és Benkő Tibor vezérkari főnök, részt vettek katonai és állami szervezetek képviselői, jelen volt a diplomáciai testület több tagja. A nemzeti lobogó felvonását a Himnusz, majd félárbócra eresztését a Szózat hangjai kíséretében a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység állományába tartozó Honvéd Díszzászlóalj végezte, a ceremónián közreműködött a Nemzeti Lovas Díszegység is. Az ünnepség elején a díszzászlóalj tiszteletadása mellett felolvasták a tizenhárom aradi vértanú – Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly – nevét. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által szervezett központi rendezvénysorozat délelőtt 10 órától a Fiumei úton, a Batthyány-mauzóleumnál koszorúzással folytatódik. Emellett a nemzeti sírkertben egész nap rendkívüli történelemórával, október 13-ig megtekinthető szabadtéri kiállítással várják a diákokat, érdeklődőket. A kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át, amikor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégzett 13 vértanúra, valamint az aznap Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökére emlékeznek. MTI; Erdély.ma lapozás: 1-14
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
